Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BONTOTT ALKATRÉSZEK

navigáció:
 
 
 
 
A robbanómotorok kifejlesztése, az autógyártás beindulása, és a gépjárművek fokozatos elterjedése gyökeres változást hozott az emberek életében. Bár az első legyártott gépkocsik még csak egy szűk réteg, a tehetős emberek számára voltak elérhetőek, a tömeggyártás már széles körben hozzáférhetővé, megvásárolhatóvá tette a gépkocsikat. A folyamat robbanásszerű ütemben zajlott le, és a gépjárművek néhány év leforgása alatt olyan mértékű változást hoztak, amire senki nem is számíthatott. A személyautók és a teherszállító gépjárművek elterjedése nem csak a közlekedést, az utazást tette gyorsabbá, hanem a teherszállítást is.
 
   Az autóalkatrészeket eleinte csak maguk a gyárak állították elő, azok beszerzése csak a gyárakból volt lehetséges, ami elég hosszadalmas folyamat volt. Később olyan üzemek jöttek létre, amelyek akár az autóalkatrészekhez szükséges nyersanyagok, akár az anyagmegmunkálásban szerzett tapasztalataik, akár a szakterületük miatt, alkalmasak voltak arra, hogy néhány autóalkatrészt előállítsanak. Azok az élelmes vállalkozók is megjelentek, akik felismerték, hogy rohamosan terjedő, és egyre népszerűbb gépjárművek igényeinek kiszolgálása, többek között azok pótalkatrészekkel való ellátása jövedelmező üzlet lehet. Egészen új, addig ismeretlen foglakozások jöttek létre, vagy a már meglévő vállalkozások szélesítették a kínálatukat, alakultak át a gépjárműipar igényeinek megfelelően.
 
   Először csak a legalapvetőbb igények kielégítése történt meg, de mivel a keresleti oldal mind nagyobbá vált, így a piac törvényeinek engedelmeskedve, a kínálati oldal is rohamosan bővült, szélesedett. A legalapvetőbb szükségletek kiszolgálásán túl, lassan megjelentek a komolyabb árukínálattal rendelkező cégek, sőt, azok is, amelyek már teljes egészében az autósok és járműveik igényeinek kiszolgálására szakosodtak.
 
 
                    Az autóalkatrészek gyártása
 
 
   Az autógyártás beindulásával, a gépjármű eladások számának növekedésével egy időben a cserealkatrészekre is egyre nagyobb igény mutatkozott. Hiszen előfordultak gyárilag hibás autóalkatrészek, kopás, elhasználódás következtében, vagy baleset miatt tönkremenő autóalkatrészek, amiknek a cseréjéről, pótlásáról gondoskodni kellett.
 
   Ha jobban végiggondoljuk a gépjárművek gyártási/összeszerelési- és az alkatrészek gyártási folyamatát, rájöhetünk, hogy az új, gyári autóalkatrészek kicsit sarkítva megfogalmazva, tulajdonképpen össze nem szerelt autók. Egy-egy új gépjármű megtervezésénél, legyártásánál már eleve figyelembe veszik a cserealkatrészekre bizonyosan felmerülő igényeket is, ezért eleve minden autóalkatrészt- a várható élettartam, elhasználódás, sérülékenység, stb.- figyelembevételével, nagyobb mennyiségben állítanak elő. Nyilvánvalóan vannak olyan fődarabok, vagy karosszériaelemek, lámpák, amik sérülékenyebbek, vagy gyorsban használódnak el, és ezek cseréje gyakrabban szükséges, és vannak olyan autóalkatrészek, amelyek akár a kevesebb használatból, akár a gépjárművekben belüli védettebb elhelyezkedésükből adódóan kevésbé hajlamosak az elhasználódásra, sérülésre.
 
   Természetesen minden autóalkatrészt a gyárak által készített tervdokumentációk alapján, előre meghatározott műszaki paramétereknek megfelelően kellett legyártaniuk, elkészíteniük, és ez a mai napig is így van. Ez máshogyan mára már elképzelhetetlen lenne, hiszen egy gépjármű elkészítése olyan összetett, sokrétű feladat, amelyre gazdaságosan egyetlen egy gyártó sem vállalkozhat. Ha belegondolunk, hogy már csak a gépjárművek- és ezzel együtt az alkatrészeik- megtervezéséhez- is micsoda apparátus, mekkora szellemi tőke és műszaki, technikai háttér szükséges, akkor válik igazán érthetővé, hogy milyen összetett folyamat is egy gépjármű legyártása. Tervező mérnökök, és designerek, anyagtechnikai szakemberek, vegyészek és kutatók, fejlesztők, orvosok, logisztikai és szállítási szakemberek és a vezető iparágak szakértőinek a tudására, szakértelmére, és ezen területek legújabb ismereteire van ahhoz szükség, hogy egy gépjármű legördülhessen a futószalagról, vagy egy autóalkatrész elkészülhessen, és elérjen a rendeltetési, felhasználási helyére.
 
   Ennyi embert, ennyi területet lefedő kutatási, gyártási kapacitást egyik autógyár- de más iparágak- sem képesek egyetlen helyre összpontosítani, egy célnak alárendelni. Mindenhol fontos szerep hárul a beszállítókra.
 
   Nagyon sok olyan cég létezik, amely az adott tevékenységében világszínvonalat képvisel, és az így felhalmozott tudását más területeken is kamatoztatni tudja. (Mindenki találkozhatott már olyan kéziszerszámokkal, amelyet egy bizonyos gyár készít, és az ezek vezérlésében, elektronikájában szerzett ismereteiket ők is felhasználják pl. az autók bizonyos alkatrészeinek vezérlésének elkészítésénél, az elektronikai részegységek gyártásánál.)
 
   Így részben ezek a cégek váltak a gépjárműipar beszállítóivá. Mivel egy-egy autóalkatrészt akár több azonos, vagy akár különböző autómárka is használhat, így a gyártás is gazdaságosabb, kifizetődőbb és adott estben nagyobb darabszámban történik. Ez az autóalkatrészek gyártói számára mindenképen előnyös, hiszen elég csak egyszer végigmenni a tervezési és tesztelési szakaszokon, valamint, egy megmunkáló szerszám megtervezése és előállítása arányosan olcsóbb, mintha hasonló felhasználási területre szánt különböző autóalkatrészekhez kellene külön-külön gyártó szerszámokat elkészíteni, gyártósorokat üzembe állítani, átkalibrálni. A vevők számára szintén előnyös, mert az autóalkatrész gyártási költségének csökkenése azok eladási/vételi árában is megmutatkozik.
 
 
                    Az utángyártott és a bontott autóalkatrész
 
 
   A gyári autóalkatrészek iránt mutatkozó hatalmas igény, a felvevő piac nagysága sok céget arra ösztönzött, hogy ők is autóalkatrészek gyártásába kezdjenek. Az úgynevezett ”utángyártott” autóalkatrészek sok esetben az eredeti autóalkatrészek gyártóitól teljesen külön, azok műszaki, technológiai ismereteit, szakértelmét javarészt nélkülözve készülnek, ami bizonyos esetekben sajnos meg is mutatkozik az utángyártott autóalkatrészek minőségében.
 
   Mivel az utángyártott autóalkatrészek csak a legritkább esetekben készülnek az eredeti gyártósotokon, ezért egy-egy ilyen autóalkatrész bár a gyári autóalkatrész másolata, azt helyettesíteni képes, de annak megmunkálási pontosságában nem egyszer kisebb eltérések tapasztalhatóak. Mivel az eltérés nem csak a felületkiképzésben, hanem az anyaghasználatban is fennállhat, így nagy általánosságban elmondható, hogy az utángyártott autóalkatrész kisebb élettartammal bír. Ez természetesen nagyban függ az adott autóalkatrész típusától.
 
   Az utángyártott autóalkatrészek mindennek ellenére megfelelő alternatívát jelenthetnek, hiszen gyakorta közel a gyári autóalkatrészek minőségével azonos szintet képviselnek. Amennyiben pedig az esetlegesen pontatlanabb kivitelezésből, eltérő anyaghasználatból vagy szerényebb műszaki tartalomból fakadó hátrányokat valaki tudatosan felvállalja, az valószínűleg kedvezőbb áron veheti meg ezeket az autóalkatrészeket, mint gyári társaikat.
 
   Az autóalkatrészek további- az autóalkatrészek piacán egyre nagyobb szerephez jutó- részét, a bontott autóalkatrészek teszik ki. A gépjárművek elöregedése vagy sérülése (pl. karambol) következtében sok gépjármű üzembentartása ellehetetlenül, vagy gazdaságtalanná válik, és ezekben az estekben azok szétszerelésre, megsemmisítésre kerülnek. Ezekből az akár üzemképtelenné vált, vagy más okból szétszerelésre kerülő gépjárművekből nagyon sok, még működőképes autóalkatrészt lehet kinyerni, akár olyat is, amely gyakorlatilag újszerűnek mondható.
 
   Sok régebbi gépjárműtípus esetén, (pl. veterán korú autók) bizonyos évekkel azok gyártásának befejezése után, amikor már mind a gyári autóalkatrészek, mind az utángyártott autóalkatrészek gyártása is befejeződött, ezeknek a gépjárművek az eredeti autóalkatrészekkel való ellátása is csak bontott autóalkatrészekkel lehetséges.
 
   A bontás útján kinyert autóalkatrészek között mind gyári autóalkatrészek, mind utángyártott autóalkatrészek előfordulhatnak, hiszen az éppen bontott gépkocsiba már előzőleg történhettek alkatrészcserék. Így lehetséges, hogy a meghibásodott autóalkatrész helyére a tulajdonos már eleve nem gyári autóalkatrészt, hanem utángyártott autóalkatrészt szereltetett be.
 
   Egy bontott autóalkatrész árát befolyásolhatja annak ”újszerűsége”, avagy használtsága. De ha az árát egy utángyártott autóalkatrész, vagy pláne egy gyári, eredeti autóalkatrész árához hasonlítjuk, akkor megállapítható, hogy az esetek nagy részében, egy bontott autóalkatrész ára messze alatta marad, töredéke az új autóalkatrész árának.
 
 
                             Az autóalkatrészek beszerzése
 
 
 
                              Gyári autóalkatrész
 
 
 
   A gyári autóalkatrészek beszerzése viszonylag egyszerű feladat. Az autóalkatrész kereskedelemre szakosodott cégek a legtöbb gépjármű típushoz a keresett autóalkatrészt akár azonnal, raktárról tudják biztosítani, vagy rövid határidőn belül képesek szállítani.
 
   Több kisebb vállalkozás csak néhány autógyár gépjárműveinek autóalkatrészeit forgalmazza, de a legkeresettebb pótalkatrészek az ő raktáraikban is megtalálhatóak. Ritkábban igényelt autóalkatrész esetén szintén lehetséges, hogy az autóalkatrészt rövid időn belül be tudják szerezni.
 
   A gyári autóalkatrészek megvásárlására az interneten keresztül is lehetőség van. Nagyon sok olyan cég működik, amelyek a bolti, személyes vásárlás mellett, az interneten keresztül is lehetőséget biztosítanak az autóalkatrészek megvásárlására. Vannak, kizárólag csak az interneten keresztül árusító cégek is.
 
 
 
                    Utángyártott autóalkatrész
 
 
 
   Több cég foglalkozik utángyártott autóalkatrészek forgalmazásával, azok értékesítésével. Széles típus és modellválasztékkal rendelkeznek, de rájuk talán még fokozottabban érvényes az, hogy minél ritkább egy adott autó típus, annál nehezebb egy-egy abba készült utángyártott autóalkatrészt beszerezni. De, talán meglepő módon, éppen az utángyártott autóalkatrészek piacának egyik jellegzetessége az, hogy sok esetben, amikor egy gyári autóalkatrész gyártása már befejeződött, az kereskedelmi forgalomban már nem kapható, abban az esetben még utángyártott változata- éppen a kereslet miatt- még megvásárolható.
 
   Az utángyártott autóalkatrészek esetében is lehetőség van az interneten keresztüli vásárlásra. Utángyártott autóalkatrészt is sok cég árusit boltban, bolthálózaton keresztül, és mindemellett az interneten is. Itt is megtalálhatóak azok a vállalkozások, amelyek csak az interneten keresztül teszik lehetővé az utángyártott autóalkatrészek megvásárlását.
 
 
                    Bontott autóalkatrész
 
 
   Bontott autóalkatrész vásárlására is több lehetőség kínálkozik. Az ország minden nagyobb városában találhatóak olyan legális autóbontók, ahol törvényes keretek között történik a gépjárművek szétbontása, megsemmisítése. Ezekben az utóbontókban folyamatosan szerelik szét a gépjárműveket, nyerik ki az autóalkatrészeket, és a működőképes darabok megvásárlására lehetőséget is biztosítanak.
   Az autóbontókban éppen a tevékenységükből kifolyólag folyamatosan változik az éppen meglévő, megvásárolható autóalkatrészek választéka, ez bontónként más és más lehet.
 
   Természetesen a bontókban egy-egy autóalkatrész vételi árát nagyban befolyásolja annak műszaki és/vagy esztétikai állapota.
 
   Sok estben lehetőséget biztosítanak arra, hogy a számára szükséges autóalkatrészt a vevő maga szerelje ki, és ebben az esetben az autóalkatrész ára még kedvezőbben alakul.
 
   Mint az előző esetekben, úgy a bontott autóalkatrészekkel kapcsolatosan is elmondható, hogy az interneten keresztül is megvásárolhatóak. Vannak vállalkozások, amelyeknél adott esetben akár a fődarabok részegységei is beszerezhetőek, így nem kell egy autóalkatrész miatt, egy egész egységet megvásárolni.
 
   Az internetes vásárlásnak mindenképpen megvan az az előnye, hogy egy autóalkatrész keresése miatt nem kell időt, pénzt és energiát pazarolni a boltok és a bontók felkeresésére, és a megrendelt autóalkatrészt a kívánt címre is szállítják.
 
 
                    Az internetes autóalkatrész vásárlás
 
 
   Mint látható, akár új, gyári autóalkatrészek, akár utángyártott autóalkatrészek, vagy bontott autóalkatrészek esetében lehetőség van arra, hogy azokat az interneten keresztül vásárolják meg.
 
   Bár még sokan ódzkodnak az internetes vásárlástól, de egyre többen is ismerik fel annak előnyeit. Egy adott alkatrész keresése az internet segítségével csak néhány percet vesz igénybe, és egyszerre több webáruház alkatrészkínálata is megtekinthető. A legtöbb webáruházban minden autóalkatrész beazonosítását fotó és pontos technikai leírás teszi lehetővé. A webes felületen akár autómárka és típus, akár egy konkrét autóalkatrész keresésére is lehetőség van. Amennyiben megtalálja a keresett autóalkatrészt, azt bárki könnyedén és gyorsan megrendelheti. A kiválasztott és megvásárolt autóalkatrész rövid időn belül- általában 24 óra- a vevő birtokába kerülhet, azt vagy futárszolgálattal, vagy postai utánvéttel juttatják el a megadott címre. Egyes esetekben személyes átvételre is lehetőséget biztosítanak.
 
   Webáruházon keresztüli autóalkatrész vásárlás esetén is megilletik a vásárlót a törvények és jogszabályok által szigorúan előírt garanciális és jogi feltételek, amelyeket minden webáruháznak be kell tartania, és amelyek betartását az illetékes hatóságok rendszeresen ellenőrzik is.
 
   Interneten keresztüli autóalkatrész vásárlás esetén a vevőt, az autóalkatrész kézhezvételétől számított nyolc napon belül megilleti az úgynevezett ”elállási” jog. Ennek értelmében a megrendelt autóalkatrészt- eredeti állapotában- nyolc napon belül minden indoklás nélkül vissza lehet küldeni az autóalkatrész kereskedőnek- tehát a vásárlási szándéktól el lehet állni- és azt a kereskedő köteles visszavenni.
 
   A legtöbb autóalkatrész webáruházban minden általuk forgalmazott autóalkatrész megtalálását könnyen kezelhető keresőrendszerek teszik lehetővé. Az autóalkatrész beazonosítását a pontos típusleíráson kívül általában még egy rövid ismertetővel és az autóalkatrészről készült fotóval teszik a felhasználók számára még egyszerűbbé. Akik még így is bizonytalanok abban, hogy a megvásárolni szándékozott autóalkatrész vajon megfelelő-e az ő gépjárművükbe, azok a legtöbb webáruházban a honlapjukon feltüntetett e-mail címen keresztül, vagy telefonon is kérhetnek felvilágosítást.
 

   Aki autóalkatrész vásárlásán gondolkodik, annak több lehetőség is a rendelkezésére áll, és még kényelmi és anyagi megfontolások alapján is eldöntheti, hogy a vásárlása során milyen autóalkatrészt és milyen módon vásárol meg. 

 

Bontott alkatrész kínálatunk:

 

ALFA ROMEO 166

Dátum: 2017.04.30
Fénykép: 26
Mappák: 0
Hozzászólások: 0

AUDI A4 Avant (8E5, B6) 2.5 TDI quattro

Dátum: 2017.04.30
Fénykép: 32
Mappák: 0
Hozzászólások: 0

AUDI A6 (4A, C4) 2.6

Dátum: 2017.04.30
Fénykép: 6
Mappák: 0
Hozzászólások: 0

AUDI A8 (4D2, 4D8) 4.2 quattro

Dátum: 2017.04.30
Fénykép: 98
Mappák: 0
Hozzászólások: 1

BMW 7 (E38) 730 i,iL

Dátum: 2017.05.01
Fénykép: 12
Mappák: 0
Hozzászólások: 0

Chevrolet Blazer S-10 4.3 V6 4x4

Dátum: 2017.05.01
Fénykép: 116
Mappák: 0
Hozzászólások: 0

CHRYSLER NEON 2.0

Dátum: 2017.05.01
Fénykép: 39
Mappák: 0
Hozzászólások: 0

CHRYSLER STRATUS 2.0

Dátum: 2017.05.01
Fénykép: 48
Mappák: 0
Hozzászólások: 0

CHRYSLER STRATUS 2.5 V6

Dátum: 2017.05.01
Fénykép: 46
Mappák: 0
Hozzászólások: 0

CITROEN BERLINGO 1.6 16V

Dátum: 2017.05.01
Fénykép: 19
Mappák: 0
Hozzászólások: 0

CITROEN C2 1.4

Dátum: 2017.05.03
Fénykép: 6
Mappák: 0

PEUGEOT 406 S1, S2

Dátum: 2017.10.13
Fénykép: 167
Mappák: 0
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

RENAULT MEGANE II GRANDTOUR

légzsák-átvezető-szalag,2017.05.07 08:07

Jó napot kívánok.érdeklődni szeretnék hogy RENAULT MEGANE II GRANDTOUR-hoz keresnék légzsák-átvezető-szalagat.ÉVJÁRAT:2005.
Van-e önnöknek és hogy milyen árban árusitják.
Válaszukat előre is köszönöm.